A Richard Jewell balladája című (IMDb 7.5 pont) film nekem: egykori ügyvédnek két dologról szól. 1. A jogállam esendő szakmai, morális és jogi (be)teljesüléséről. 2. A  tömegpszichózist keltő, azt manipuláló, előítélettel teli és olykor a kíméletlen versengésben morálisan züllött  sajtó(munkás) informális hatalmáról.

Lesújtó és felemelő mozi egyszersmind. A címszereplő neve fonetikusan kincs, kő is lehet. Nomen est omen: esetünk együgyű rendfenntartója egyszerre kőkemény eljáró és aranyszívű kincse a mamának. Története híven követi az 1996. évi atlantai olimpia terror-cselekményének szálait.

Felemelő, hogy a jóhiszemű balgasága folytán, illetve ellenére gyanúba került nagy melák végül is felmentő, őt igazoló végeredményhez jut. Félelmetes viszont, hogy micsoda tortúrán: taktikai csapdák során, rosszhiszemű kísérleteken megy keresztül a rendőrség karmai közé került kisember.

Az, akit még a szenzációhajhász tömegmédia is megforgat, manipulál, megítél és megvetésre a közönség elé dob. Aztán megvilágosodva, de nem okulva, elsunnyog a bulvársajtó. Többé és jobban már nem kiaknázható a last minute hős, ez akár egy gesztust is megér; majd jön más(ik). A film eme üzenete a szabad sajtó mellett alkotmányosan elkötelezett filmkészítők aggódó figyelem-felhívása. Ők értik és láttatják: az emberi méltóság joga sokszor kerül tűz alá a közhatalom és a  média által is; alapértékek ütközését csakis korrekt jogi munka kezelheti, tarthatja mederben.

Az Egyesült Államok jogállam. Az volt már ’96-ban is. A jogállamiságnak voltak-vannak-kellenek elvben elitathatatlan, egyetemleges kritériumai. A büntető törvénykezésre szólóan négyet jeleznék: a) az állam korlátok közé szorított büntető hatalmát, illetve monopóliumát, az ehhez mért felelősséggel; b) az ártatlanság vélelmét, c) a védelemhez való jogot, és d) a vád és a védelem viszonyát is meghatározó fair eljárás elvét, s vele a fegyverek egyenlőségének tárgyalási normáját.

Minőségi krimik kihívása, tanulsága, hogy ebből a négyből egyszerre és egy időben rendszerint csak kettő vagy három áll fenn – változatos cserélődésekben. Ez világjelenség. Ami ország-függő: rendszer-szinten  és iskola-példa kázusokban mik az esélyek a minél jobb teljességre; a velünk született, sérthetetlen és egyenlő emberi jogok védelmére. Álságos, link duma-e a joghoz kötött állam, kontra szabad polgár és jogalany eszménye; avagy  alapérték, fő igazodási pont ez erős külső és belső kontrollal, valós garanciákkal és számon-kérhetőséggel. Ez nem barkochba: nincs is-is.

Hatalmas hullámvasutazás folyt a valóságban, ment a filmkockákon, és történik bornírt próbálkozásokkal világszerte. Itthon is.  

Magyarország helyzete képlékeny és romló görbét sejtet.  Dermesztő, sőt kétségbeejtően arrogáns és téves mondatok hangzanak el állami részről a jogállamiság kapcsán. Heti gyakorisággal kapunk nívótlan, pártos, dacos, lekezelő politikai pamfleteket a joguralom mibenlétéről és honi úzusáról. Az a túlhatalmi próbálkozás, fenyegetés és képtelen szerecsen-mosdatás, ami pl. a vírusveszély okozta rendkívüli jogrendben a büntető eszköz szigorításának a módját és magyarázatát adta: nem jogállami  elv és módszertan.

Volt, lenne honi mérce a korrekt megoldásokhoz. Két alkotmányos fundamentum következik abból az időből, amikor még a hazai Alkotmánybíróság nem sejtelmes Buddha-szoborként ült a nagy semmi felett.

1. „Az állam az előre meghatározott szabályokat köteles magára nézve is megtartani. Ezáltal valósulhat csak meg az állampolgárt védő jogbiztonság intézménye, a jogállamiság. Ugyanakkor éppen ilyen jelentős, hogy az előre meghatározott szabályok tartalmilag alkotmányosak-e, jogállami normákról van-e szó.”
2. „Alkotmányos jogállamban az államnak nincsen és nem lehet korlátan büntető hatalma. Mégpedig azért nem, mert maga a közhatalom sem korlátlan. Az alkotmányos alapjogok és alkotmányos védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén jogaiba és szabadságába.” Kár és hiba távolodni mindettől. A jó mozi ellenben pro és kontra képeket ad erről. A film elérhető lemezen, de egyes online filmbarát közösségek keretében is.

A promóció ezt írja: A világ megismerte ezt a nevet és az igazságot. Ez lett az év legérdekfeszítőbb és legerőteljesebb alkotása. Csakugyan: kiderült később a valódi merénylő neve; Richard Jewell az ártatlanság szinonímájának példájává vált. Jewell életek sokaságát mentette meg lélekjelenlétével, ám fontoskodása révén gyanússá vált, amit képtelen volt megérteni és kezelni. Egyszerű terheltek játsszák sokszor ugyanezt; buzgómócsing módjára „besegítenek” a nyomozó hatóságoknak. Közben hibáznak, ellentmondásokba futnak, nem érzik a veszélyt, ostobán fecsegnek, bután bizonygatnak. Tálcán kínálják fel magukat a ravasz nyomozók trükkjeinek. Mindkét oldal elmond(hat)ja ellenkező előjellel: csak a munkájukat végezték! Ámde micsoda különbség?!

A film igazi, következetes és pozitív hőse a védőügyvéd. Nem öreg róka; sem rettegett felmentésre szakosodott sztárügyvéd, hanem a büntetőjog területére tévedt, a jogot értően és alázattal művelő szakember. /Átéltem magam is egy sztárügyvéddel azt a blamát, melyben hirtelen mozdulattal elkérte tőlem a Btk-át, belenézett találomra, odabökött  a „tévedés” jogtételéhez, majd fennhangon belekezdett. Két percen belül kioktatta a bíró a jogtételben való tévedés képtelenségéről. /

Clint Eastwood rendezői érdeme, hogy kiváló alanyt talált erre a szerepre /Sam Rockwellt/, és nem csinált belőle csillogó-villogó tárgyalótermi fenomént. Hasonló telitalálat a címszereplő: Paul Walter Hauser kitalálása, és az anyát alakító Kathy Bates pazar játéka is.

Amerikáról szól a film, egy üzleti szempontból sikeres olimpia-rendezés sötét foltjáról benne. Jogállami párbaj zajlik a kockákon, mely az alkotmányos határokat is érinti. 1996 óta majd’ 25 év telt el odaát is. Napi esztelenségek  teszik kétségessé a közhatalom alkotmányos elkötelezettségét és elhivatottságát. Hadd idézzem zárásul az amerikai elnök sztenderd esküszövegének egy részletét: ”… és a legjobb képességeim szerint megőrzöm, óvom és oltalmazom az Egyesült Államok Alkotmányát.” Érti(k)?!

Adatok: Richard Jewell balladája, 2019-ben készült, 131 perces, angol nyelvű, magyar feliratos dráma. Rendező: a mostanában 90. éves Clint Eastwood. Írta: Billy Ray és Marie Brenner. A szereposztás csúcsán: Paul Walter Hauser, Sam Rockwell, Kathy Bates, Olivia Wilde, Jon Hamm.