Tony Blair a focilegenda: Sir Stanley Matthews 80. születésnapján az ünnepi köszöntőjében mondta: „A politikában (és erre Westminster napról napra felhívja a figyelmünket) az idealizmus luxuscikk. Idealizmus nélkül viszont a sport nem létezhet. A romantika, a becsület és sportszerűség nem furcsa, divatjamúlt elképzelések, hanem alapvető fontossággal bírnak a játék fennmaradása szempontjából….Ezek az értékek egy emberben testesültek meg. Köszönöm Sir Stanleynek mindazt az örömöt…”/255-256. o./.
Blair dátuma ekkor: 1995. január 15. Az első osztályú magyar labdarúgó bajnokság 2020.06.27-i zárása, elismerése és pl. a felcsúti díjátadó ceremóniája túlárazott szatíra mind ehhez képest.
Az infovilag.hu-n megjelent legutóbbi könyv-ajánlásomhoz két egybecsengő észrevétel is érkezett (Rendes ember nem beszél hülyeségeket; Egyéb kategória, könyv-recenzió, 2020.06.26. ). A Tony Blairtől származó - jövőbe látó - idézet erősítését illették. Alkalmam nyílt a volt brit kormányfő majd’ 25 évvel ezelőtti vízióit újra olvasni. Érdemes, ajánlom; s igazolni igyekszem ezt egy miniszterelnökhöz illő-méltó válogatás idézeteivel.
Előbb azonban ellenpontozás tűnik jónak. Stephen Frears 2007-ben (Helen Mirren-nel Erzsébetként és Michael Sheen-nel Blair alakjában) bemutatott kiváló filmje egy éppen dolgozó arcképfestő és II. Erzsébet királynő dialógusával kezdődik. A felvezetés a század legfiatalabb miniszterelnökének híradós kockáival indít, melyet illetően az uralkodó sejtelmes mosollyal kérdezi: - Ön szavazott, Mr. Crawford? -Igen asszonyom, a nyitásra mentem, első voltam. És be kell vallanom, nem Mr. Blair-re szavaztam.
Incselkedve kérdi a királynő:-Elveti a modernitást? -Természetesen; az a veszélye, hogy túl sokat veszíthet az ország abból, amitől jó – feleli a piktor.
A 10 éven át regnáló brit miniszterelnök - megmozgatva az állóvizet - ilyesféle miliőben próbálta keresztül vinni újító elképzeléseit. Laikusként talán mondhatom: se átütő siker, se gyászos kudarc nem kerekedett ki erőfeszítéseiből. Jobbára azért az előbbi. Könyve ellenben világsiker.
Ugyanakkor, elnézegetve a mai kormányfői felhozatalt – akár csak és persze nemcsak a futball dolgait illetően - dermesztő a kép. Az egyik M.E-től pl. jogi úton (sem) lehet(ett) a labdát megszerezni. Ő osztja a pénzt és az észt. Lecserélhetetlen védő, támadó, bíró, sőt hovatovább a gólvonal-technológia és a video-asszisztens /VAR/ őre is egymagában. Szóval (a)lapító mindenes. Átlátszó eredmény nála sosincs; más nem számít.
A másik, mai P.M. egy képviselők közötti barátságos válogatott meccsen anno 5 méterről nekifutásból, poénból ágyékon (!) fejelte német ellenfelét. Brexit, fake-news-világ, alkotmányosság-apály és pandémia után, nyomán minőségről és fair playről értekezni zömmel szóvirág csupán.
Kortünet: egy beszédíróról terjeng, bár a főnök - kultúrát illető – olvasási szokásai is szóba kerülnek. Jellemzése: nélkülözhetetlen ember, hiszen a góré helyett is ő ír – sőt olvas.
Blair más karakter. Szerzői előszavában írja: "Ez a könyv Nagy-Britanniáról szól: múltjáról, jövőjéről és mindenekelőtt az itt élőkről. Létrejöttének egyszerű oka van - mégpedig az, hogy lehetőségünk van sokkal szebb és jobb jövőt teremteni önmagunk és gyermekeink számára, ami csak akkor valósulhat meg, ha új célokért, új irányban, új vezetést felvonultatva dolgozunk együtt. Nagy-Britanniát illető elképzeléseimet a lehetőségek és a tettek közötti különbségek határozzák meg. Csodálatos múlttal rendelkező ország a miénk, de túl gyakran fordul elő, hogy csak élünk benne, s nem tanulunk tőle. Ezen gondolkodásmód megváltoztatása - mivel mi sokkal inkább a változások mesterei vagyunk, semmint azok szenvedő alanyai - rejlik a szavak mögött, amikor Britannia 'fiatal országgá' alakításáról beszélek…”.
Ami örök idejű dilemma: miben áll, hol, s hogyan képezhető a konzervativizmus, avagy a haladás mennyiségi és minőségi összetevőinek működőképes elegye. Blair könyvének krédója ez, és - szerintem – az értékválasztás imponáló módja ma is hasonló lenne.
Kár, hogy sem ilyen fajsúlyú személyiség, sem Blair-mintájú program és prognózis a látóhatáron nincsen. Pedig életszerű, tiszta, konzekvens és mozgósítást is jelentő vízió nélkül egyetlen politikai erő sem jut sehová.
Szemléltetésül és kedvcsinálóként felvillantok öt kis blokkot a szerző modern és rokonszenves gondolatvilágából.
1.Blair a kötet 17. fejezetében Átfogó oktatást nyújtó iskolák címmel érvel a modernizálás mellett. Ilyeneket ír, cseppet sem „takarózva”: „a konzervatívok egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek a múlt bukott politikájába.” Ugyanakkor: „Az általános középiskolák /sic: a szerző/ elvének modernizálása megkívánja, hogy minden tanulót olyan mértékű, olyan sebességgel történő előre jutásra ösztönözzünk, amit képességei lehetővé tesznek…Nem a kormány dolga persze előírni 25 000 iskola osztályainak szerveződését…”./173-175. o./
- A 24. fejezet címe ez: Jogokat élvezünk, kötelességekkel tartozunk. Ez (is) áll benne: „A nyugati világban az emberek mindenütt új politikai berendezkedést keresnek, amely az egyénnel kezdődik, ám szélesebb társadalom keretei közé helyezi őket. Az emberek nem pöffeszkedő államot szeretnének, de nem is arra vágynak, hogy társadalmi vákuumban éljenek." /235. o./
- 29. Új nemzetállam címmel Blair - a ma nagyon divatos, bár fals mantrákkal tönkre tett – identitás dolgait elemzi. Így: „A mai demokratikus politikában két jelentős ösztökélő erő gyakorol hatást a nemzetállamra. Az első: közelebb hozni a kormányt az emberekhez. A nagy, központosított kormányzás ideje lejárt. A második: az elszigeteltség haszontalanságának felismerése. Ahhoz, hogy erősek legyenek, az országoknak partneri viszonyt kell kialakítaniuk egymással. Egyedül nem megy.” /259. o./
- 30. A közigazgatás decentralizálása címmel Blair mindenekelőtt a Nemzetközösség részei (főként Skócia és Wales) népeinek a régi vágyát taglalja. Általános tanulsággal is szolgál a decentralizálásról: ”Az egész ország javát szolgálja, mivel a hatalmat közelebb hozza az emberekhez, és egy szélesebb körű decentralizálási folyamat részét képezi, amely a centrum számára lehetővé teszi, hogy az egész ország stratégiai igényeire koncentrálhasson.” /269. o./
- 36. Az érdekeltségek politikája című záró blokk Blairtől alázattal vett alkotmányjogi ars poetica is lehet. Kötetének záró gondolata Thomas Jeffersont idézi. „Alkotmányunk által az emberek természetszerűleg két pártra oszthatók. 1.Azokra, akik félnek az emberektől, és nem bíznak bennük, ezért minden hatalmat ki akarnak venni a kezükből, hogy a felsőbb osztályoknak adják azt. 2.Azokra, akik azonosulnak az emberekkel, bizalommal viseltetnek irántuk, becsben tartják őket, és a köz érdekének legbecsületesebb, legbiztonságosabb letéteményesének tartják őket. Ez a két párt minden országban létezik, és mindenütt, ahol szabadon gondolkodhatnak, felszólalhatnak és publikálhatnak (sic! esküszöm, hogy ez van oda írva: a szerző!), ezt meg is teszik. /317. o./
Anglomán lélek sem szükséges ezt elvként akceptálni.
