A hívei által barrakúdának is titulált egykori 2008. évi alelnökjelölt: Sarah Palin ambíciója volt a címbeli mondat. Féktelen és megalapozatlan ambíciójában (ön)magát olyan hokis anyukának mondta, akit a pitbulltól a rúzs különböztet meg.

A minap az HBO-n levetítették azt a 2012-ben készült saját gyártású filmdrámát, mely  - a McCain elnökjelölt kampányának farvizén hajózó – tudatlan politikusnő kanossza-járását vetíti elénk.

A választásokra készülő Magyarország aktív polgárainak az eszére és közérzetére ható film tanulságos alkotás. Azzá teszi néhány párhuzam, de még inkább az a tengernyi eltérés, ami az amerikai és a honi politikai, tömegkommunikációs és választási szisztéma között feszül. Drámaivá pedig jórészt ama néhány verbális kiemelés avatja, ami majd tizenöt év után is megrázhatja a jóhiszemű polgárt és a korrekt sajtó híveit. Ezekre összpontosít főleg ez a jegyzet. Az HBO GO-n a mű remélhetőleg sokáig látható; tanulhat belőle, akinek nem csak célja, de erkölcse, stílusa és fair emberi tartása is van.

Az angol nyelvű alapcím különleges: GAME CHANCE, lehet az itt duplafenekű is, cinikus karakterű úgyszintén. Elvben az ilyesmi forradalmi változ(tat)ásra, sorsfordító újításra szólhat, de esetünkben inkább olyan drámai újításra vonatkozhat, amit utóbb a kor és a sors ránk mér(t).

A filmben a McCain-kampányban dübörög a Counrty First: az Első a haza! szlogen. Zúg a tömegből a Hazáért! Hazáért! (csata)kiáltás;  ez nagyrészt a stratégia és egyben a taktika is a kampányban. Abban a kampányban, amit a vesztes így sajnál le: „Nem kampány volt, hanem csak egy valóságshow”.

Utóbb, a Trump-korszak bukásával és a populizmus veresége nyomán látnivaló: a vesztes néposztályok sokasága ma sem ad sokat a józanság, a valódi megoldás esélyének, ellenben mosolygó-bájolgó halandzsával megszédíthető. A populizmusról mondja McCain szenátor, elnökjelölt: „A populizmusnak van egy sötét oldala, egyesek ezzel élnek (vissza), hogy nyerjenek. Én nem vagyok ilyen.” Csakhogy, bár kelletlenül, de McCain is megtörik. A kétségbeesett tanácsadói mégis ráveszik, így aztán Obama ellen durva negatív kampányba kezd. Hagyja, hogy a felheccelt tömegek kétségbe vonják az ellenfél emberi méltóságát. Elhangzik tőle: "Ki a valódi Obama, sokat írt magáról, de élete mégsem egy nyitott könyv". Kínnal, szégyenlősen, utóbb ezt is megbánva vallja McCain, de megteszi. Ám a tömeg bevadul: „Le azokkal, akik gyűlölik Amerikát!” Nem számít, hogy ez nem igaz már-még ekkor sem: a tömegpszichózis  hat. Tanácsadó intése: „ Vissza kell venni ebből, mert a nép megvadul.” Ekkor, s ezért McCainnél még hatott a józanság; később, Trump idején és térfelén már nemigen. Ugyanakkor, McCain becsületére legyen mondva: idővel korrigált. Így: „Ha nem is értünk egyet (mármint Obamával), azért honfitársak vagyunk”, és nem maradt el az új elnöknek kijáró gratulációja sem. Ott, odaát így illik!

Ugyanezt az elszabadult Palin alelnök-jelölt a saját színvonalán így adja meg: „Nyernünk kell, mert nem akarok visszamenni Alaszkába”.  Palin-bonmot: „Amerika a legfőbb jó forrása a világban”. Ugyanerről a Palinről mondják előbb elismerően, ám rossz lelkiismerettel a tanácsadóik: „Palin a jövő hangja!” Később ugyanez a hölgy, immár mentegetőzve a közös rossz döntésért: mentálisan instabilnak minősül. Bár csak ma, 2021-ben tudnák, hogy  - sajnálatosan -   mily’ mértékben, s általánosan is igazuk lett?!

A film egyik erőssége a kampány-üzemmód bornírtságainak durva leleplezése.  Mi a siker receptje ott, ahol egyáltalán még tartanak tévés vitát? „Kell tudni 25 választ és 4 (ellen)támadást” a vitapartnerrel szemben. „Emlékezzék: nem kell konkrétumokat mondania, ha nem tudja a választ a kérdésre, csak terelje vissza a szót Amerika megreformálására, vagy térjen át az erősségére…” Amikor pedig a mindinkább ellenszegülő Palinnél semmi nem használ, jön a tanács: „Abba kell hagyni a szénhidrát mentes diétát, az árt Önnek!”

 Palin lassan az igazi önmagát adja. „Csak azt csinálok, amit én akarok”. A tanácsadóit vádolja: „Maguk tönkre tettek engemet” – és dühödten vágja a falhoz a mobiltelefonját. Teljes zavar, csőd számos tekintetben. Így, amikor egyetlenegy konkrétumot kellene valamiről mondania: semmivel nem rukkol elő; kataton révület ül ki rá. Másra, mint mosoly-offenzívára nem is készül; nem ír, nem olvas, esetleg rövid ideig az újságból felolvashatnak neki, de sok teteje ennek sincs. Honi párhuzam, név nélkül: XY ismert közszereplő helyett más ír, sőt olvas…

Drámai megfigyelés és prognózis hangzik el a Steve Schmidt nevű tanácsadó részéről a médiavilág új szeleiről. „Egyetlen hír sem tart tovább 48 óránál manapság. A hírekre már nem szokás emlékezni; nem cél, hogy bárki is emlékezzék; elég, ha csak szórakoztat a sztori. Ma a YOUTUBE és a 24 órás hírfolyam korában élünk”.

De ami elborzasztó még így is, az Palin totális tájékozatlansága. Nem tudta, hogy Észak és Dél Korea két ország. Nem ismeri Angliában a királynő és a miniszterelnök szerepét. Nem tudja: mi a FED. Nem jól tudja, ki támadta meg az ikertornyokat. És így tovább! Kudarc minden próbakérdés várt felelete.

Dialógus a tanácsadó és Palin között: „Úgy látom, kormányzó, nincs nagyon megilletődve! Van magában spiritusz kormányzó”! „Isten terve” -  válaszol tettetett szerénységgel a jelölt nő. Akit a kampánystáb tagjai kínnal „transzformatív személyiségnek”  titulálnak. Mégsincs, aki elvállalná a felelősséget az alkalmatlan és méltatlan jelölt felkérése miatt. 

A szabad médiavilág nem kíméli. Fareed Zakaria a tévében véli róla: „Nem csak a választ nem ismeri, de a kérdést sem érti.”  A kabaréban pedig ekként élcelődnek Palinnel: „A szomszédaink idegen országok; kinézve Alaszkából az ablakon látja az oroszokat; nem tudja a választ, de kérne hozzá telefonos segítséget. A globális felmelegedéssel pedig isten így ölel közel magához minket”.

A kampány előre haladtával Palinnek hiteles emberi reakciója már csupán a családja körében és iránt van; amúgy dacosan, öntörvényűen kiüresedik. Ma, 2021-ben több mint érdekes lehet, már ha a film itt igazat mond: alelnök jelölti ellenfelét, a mai USA-elnököt képtelen a nevén nevezni. Csökönyösen O’Bidennek mondaná.

Életkép a moziból: a jelölt hölgy legkisebb lánya Piper nem érti: miért kellene imádkozni egy tévés-vita kedvéért? Anyai válasz: „Hogy megnyerjük a vitát”. Piper: „Anya, ez csalás lenne”. Mire a mama: „Menj kislányom”. Palin térnyerésének a titka: a hangulatilag - hamisan - derűs, nyertes látszatnak ható halandzsa. Amikor pedig már végképp nincs eszköze-módja jót tenni és mondani, kifakad: „Tudom amit tudok, azt tudom.”

Ha csak úgy nem?!

A választásokon vesztes McCain mégis emberi nagyságról tesz tanúbizonyságot, amikor úriemberként, lovagiasan megköszöni Palin közreműködését is; mondván fanyar humorral: Palin kormányzónál aktívabb kampányolót ő még nem látott.

A film erős mondanivalója, egyben tán az erkölcsi dilemmája valahol itt jön elő: vajon kell-e, érdemes-e bármi áron győzni, avagy a cél a lehető legtöbb méltósággal a csatákat megvívni?! /Tanulsága lehet a történteknek, de nincsen Reset-gomb;  nincs út vissza a kezdő pontra./

Azt kell-e mondani, ami népszerű, avagy azt, ami helyes?! Fontos-e, hogy utóbb büszkék legyenek ránk a gyermekeink, vagy elég és jobb csak nyerni?!  Államférfi, avagy híresség,  hírhedt személy legyen nyerő?! Van tragikus, illetőleg úttörő ötlet,  de mi van, ha az úttörő tragédia is egyben?! És mi van, ha úgy táncolnak a síromon, mintha farsang lenne – elmélkedik a vesztes szenátor, akiben maradt még emberség. Igen, ez valami Amerika! Túl az Óperencián. Operettország ideát ebben is más. Tessék (meg)nézni, látni!

Ébresztő a Versenyben az elnökségért című mozi; kijózanító áloműző mindazoknak, akik nem szómanók, hanem a normális politika: köz-  és magánélet hívei. Nem csoda, hogy a film executive producerei közt Tom Hanks is megtalálható.

Sarah Palin, csakúgy, mint a mű többi néven nevezett aktora létező személy (volt). A film határeset: a politikai dráma, a fikciós dialógusok és a valódi dokumentum-elemek minőségi elegye: amúgy két író regény remekének filmes adaptációja. Hihető – néhol hátborzongatóan igaz is – amit itt hallunk és látunk. Ez legfőképpen három színésznek köszönhető: Julianne Moore, Woody Harelson és Ed Harris alakít rendkívülit itt. Nagy dobás a rendező Jay Roach újabb mestermunkája  is. A magyar szinkron is elismerésre méltó: Györgyi Anna bravúros közreműködése így  is kiemelkedő.

Promóció: Az HBO saját gyártású filmje a 2008-as amerikai elnökválasztási kampányt idézi fel. A demokraták jelöltjével, Barack Obamával szemben a republikánusokat egy veterán politikus, John McCain képviselte. Ráadásul mindenkit meglepve az alaszkai kormányzó, Sarah Palin személyében McCain egy szinte teljesen ismeretlen alelnökjelöltet választott maga mellé. A film a McCain-stratéga Steve Schmidt szemén keresztül mutatja be az elnöki székért folyó küzdelmet Palin kiválasztásától kezdve a választási vereségig. Mark Halperin és John Heilemann regényéből.

Egyetértek. Az IMDb-én ez 7,4 ponton áll; nálam 9 pontot érne.

Adatok: Versenyben az elnökségért /GAME CHANCE 2012/; 3 Golden Globe-díjat nyert amerikai féldoku műfajt is előhívó dráma, időtartama 113 perc; az HBO műve, kiváló magyar szinkronos változata is elérhető az HBO GO kínálatában.

 Írta Danny Strong és Mark Halperin, rendezte: Jay Roach. Kulcszereplők: Julianne Moore, Woody Harelson, Ed Harris, Sarah Paulson.

 A képek a film számos megjelenítéseiből valók, köszönet értük.