„Amikor Ultra, kerül a pultra; a vevő mosolyog és mosolyoghat újra; mert ez az Ultra, csapás a múltra” /békebeli reklámszöveg/
Ultrák címmel olasz drukkerdráma borzolja a tarcsiban ülő futballfanatikusoknak lelkét, a Netflix jóvoltából. Egy rovott múltú, eltiltott nápolyi szurkoló és megveszekedett háttere jeleníti meg a focihuligánok közösségét, akcióterveit.
A filmkészítők nem hallottak a vírusjárvány farvizán érkező magyar büntetőjogi szigorításokról. Azokról, melyekben pl. a való tény elferdítése, ami csupán alkalmas a hatalom bírált erőfeszítéseit lerontani, 5 évet is érhet. Bezzeg a taljánok előre kinyilvánították: sem tényekben, de még jelképekben sem azonosulnak a nápolyi delikvensek magatartásával. Amúgy, egy az egyben levehető a filmkockákról mindaz, ami az elvakult rendbontás és annak rendészeti kezelésének brutális együttes Nápolyban - és másutt a világban.
Módom volt 25 éve törvénytervezetet írni és - mind angol, mind magyar nyelven - szakmailag megvédeni a sportrendezvények biztonságáról. Bakonyi Tibor és Páva Zoltán parlamenti képviselők kérték és gondozták (volna) a tervezetet. Sportbaráti igyekezetüket az irigység és az aktuálpolitika lenyomta; átvinni azt a törvényt nem sikerült.
Ha a 25 évvel ez előtti, a klasszikus angol Taylor-jelentés nyomán formált jogi szöveg mentén nézem a mai olasz képeket, elégtételt bár nem érzek, de súlyos hiányérzetem van. Mosolygó, triumfáló huligánok uralják a vásznat. Csak a film első negyedórájában elkövetnek egy szakajtónyi bűntettet. A rendőrség velük szemben adminisztrál és odavág. A rendontók „értékrendje” pedig túl van mindenféle (állam)polgári minimumon.
Ha lenne itthon – a „fradidózsán” túl – sok ezer hevült drukker a fűtött gyep által fémjelzett, felszentelt, drága stadionban, itthon sem volna alapvetően más a helyzet. Három, országok feletti tapasztalat jön évtizedek távlatából a futballhuliganizmusról - a film által, tanulságként is az arcunkba lökve:
1.A rendbontó - a vásznon például 8 suhanc – a maga belső normáin kívül nem ismer (el) semmiféle más törvényt. Lételeme az erőszak, attól nem(igen) fél. Még ha meg is verik, visszaüt, ad és kap, keresi a bajt, büszke rá. Alig(ha) van más öröme és dolga.
- A huligán egy valamitől tart: ha megfosztják az egyetlen dologtól, ami érdekli. Ez a meccs; s a saját banda és az egymást erősítő, bárkit provokáló gaztett. Eltiltással légüres térbe kerül, mint egy partra vetett hal. Ez hat.
- Egy(féle) oda-vissza erőszakos fellépés kevés. Ellenben jogi és más kezdeményezések, tartós, valós, pozitív kiutat mutató lépések, ilyen közösségek, módozatok kellenének. Azok hozhatnak - pláne válságos társadalmi klíma idején - mindössze fedőt a fazékra, a gőzt alul tartva; azaz érezhető eredményt. Hasonlóként, mint a prostitúció, a korrupció és más kiirthatatlan társadalmi nyavalyák terén. Pusztán a foci és annak közege helyben járást nyújt. Csapás a múltra Ultrás mezben kudarc.
Ez a filmjegyzet nem kíván okostojás módra szentenciákat adni a bajról és a megoldásról. Megpróbáltam azt tenni – egy szakmai sávban – negyedszázada. Most azt vállalom, hogy felvillantok pár eredeti kockát, tettet és mondatot a rémes mélységeket és nihilt is felvonultató mozi sűrűjéből.
Itt az ultrák; az elvakult futballszurkolók Apacsoknak hív(at)ják magukat. Van itt neve alapján Mohicano is. Valahol az első 10. perc táján feltűnik az isteni Diego; Maradona dekázik párat, mégse lett mi(ni)szter. Inkább DonDiego, azaz hízékony dundiegó talán.
Nápolyi esküvő a nyitókép: a drukkerhad égő fáklyát lengetve, ünneplésképpen focirigmust énekel. Az újsütetű vőlegény is zengi: az Azzurrit jobban szeretem (mármint az arát)!? Váltás: repül a meccsen az égő gránát az ellenfél szurkolói közé. Egy falfirka tudatja: Sasa él! Aki a képen van, bizonyára egy halott hős a drukkercsaták következtében. Cigányozó poén vidítja fel a huligánokat. Bombák betározva! – kiáltja a meccsre igyekvő csapat. Azután sokáig skandálják: „Tisztelet a kitiltottaknak!”
Három méteres kerítést megmászva szökik be a stadionba 6-8 fiatal. Most nem zuhant le senki közülük. Egy csoport álkulccsal jut be a pálya alagsorába; arra jó ez nekik, hogy gyújtógránátot dobhassanak az ellentábor nézőire.
A rendőrségen kell jelentkeznie a már eltiltott öreg huligánnak. Trikóján a felirat: Okold a munkanélküliséget. Nyilván; ő nem hibás, nem felelős semmiért. Formális procedúra a rendőrhatóság előtti bejelentkezés: Elő a papírokkal! Cinikus válasz: Annyit járunk ide, hogy akár itt is dolgozhatnánk!?
Drámai jelenet képződik egy drukker-kocsmában. Ül és egymást ugratja 3-4 focibolond. Odébb, a pultnál fogyaszt valamit egy amerikai pár. Gonoszul bunkó megjegyzés szól az amcsiknak, primitív idegengyűlölettel; azok távoznak is. A csapos felrója ezt a huligánoknak, akik így riposztoznak: Megmentettük az életüket!! Vajon kiktől is?!
Hadd ne folytassam: a feszültségkeltés sajnos hiteles, és nem csupán Itáliában honos. A hangadó hazai szurkoló-táborok színe-java is perben és haragban áll egymással. Ennek jeleit tapasztaltam számos alkalommal, amikor a focirendbontások témájában vita volt. Sarkos vélemények innen: 1. Két út adódik. Követhetnénk, de teljes körűen az angol szisztémát. A középosztály minőségi és védett szórakozásává téve a futballt kiszorul a lelátókról a lumpenelem. Avagy, ha hagyjuk, lepusztulhat a foci, majd az ország is a huliganizmus szintjére.
- Soha, semmi sem reménytelen. Igaz, a kőkorszak sem azért szűnt meg, mert elfogyott a kő.
Ajánlom a filmet, most békeidőben.
Adatok: Ultrák: 109 perces, feliratos olasz filmdráma, a legjobb három között a Netflixen, az IMDB-én 6,3 ponton áll jelenleg. A Mediaset Indigofilm produkciója; írta és rendezte Francesco Lettieri, kulcsszereplői: Aniello Arena, Ciro Nacca és Simone Borelli.
